Kisalfold.hu Vasárnapi túrák!

Kisalfold.hu Vasárnapi túrák!
1 hozzászólás 1 hozzászólásTérképpelSzeghalmi Balázs
2010.03.22.
Idén sem maradnak kirándulások nélkül a természetbarátok: március 28-án rajtol a Vasárnapi túrák negyedik évadja. Az első kirándulásunk célpontja Sopron.


Akár csak az előző években, most is Béli László lesz a túrák vezetője. A tapasztalt túravezető ezúttal is szívesen vállalta el felkérésünket, mint mondta: "számos remek élményt szereztem a túrák során az utóbbi években, s minden valószínűleg 2010-ben is így lesz".

"Az idei esztendőben 10 kirándulást szervezünk; ebből hét gyalogtúra, míg három kerékpáros kirándulás lesz. Ha valaki még több természetjáráson szeretne részt venni, akkor további túrákat tudunk majd ajánlani figyelmébe" - tette hozzá Béli László.




Nézzük, a 2010-es szezon első túráját

Március utolsó vasárnapján, 28-án egy remeknek ígérkező kirándulásra várjuk a természetbarátokat.

A 8 óra 35 perckor vonattal indulunk a győri központi vasútállomásról, s 9 óra 45 perckor érkezünk Sopronba.
A soproni pályaudvarról lehetőség nyílik a Lövér Szállóig kimenni autóbusszal, illetve az ifjúsági tábortól vagy a kertvárosból visszajönni autóbusszal.

A soproni túra teljes távja 17-20 km, kisebb szintemelkedések várhatók

A túra tervezett útvonala így fest: Sopron - Lövér-szálló - Kemping - Iker-árok - Hétbükkfa - Várhely. Innen túránk útvonala az időjárás és a csapat figyelembe vételével Brennbergbányára, majd vissza a Károly-magaslaton keresztül Sopronba vezet.


A túra teljes távja 17-20 km, kisebb szintemelkedések várhatók. Vissza Győrbe 17 óra 55 perckor indulunk Sopronból. A teljes árú menettérti jegy 3300 forintba kerül.

Ha idejük engedi, kalandozzanak egy nagyot a természetben: megéri!



 

Vélemények, visszajelzések1 visszajelzés


1.
Megfelelt | Bokk (2010.03.22. 19:39)

És ha valaki Sopronból menne, a Lövér szállónál becsatlakozhat? Pontosan mikor?


Írja meg tapasztalatát, véleményét!

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Facebook profilommal szólok hozzá
Név:

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Mennyire elégedett a cikkel:

Tapasztalata, véleménye: A véleményt saját felelősségére írja! A(z) 54.90.237.148 IP címről szól hozzá.

felhasználói szabályzatot